2019. május 12., vasárnap

De Profundis ismertető

A De Profundis 2001-ben jelent meg a Hogshead Publishing által, majd 2010-ben újra kiadta a Cubicle 7. A játékot a lengyel Michael Oracz tervezte. Azért hívom “csak” játéknak, és nem szerepjátéknak, mert kialakításából következően nehezen sorolható be a szerepjátékok közé, és a szerző is “levelezős pszichodrámának” nevezi.



Levelezős pszichodráma


Egy szerepjáték általában két fő részből épül fel: a játék helyszínéül szolgáló világból, setting-ből, és a játékhoz szükséges szabályokból. Vannak univerzális rendszerek, amik esetében a setting nincs definiálva, és elsősorban vagy kizárólagosan a szabályokat tartalmazza; és vannak olyan mesélőteli szerepjátékok, ahol a setting-en van a hangsúly, és a szabályok szinte csak jelzésértékűek. A De Profundis abból a szempontból (is) különleges, hogy nincs definiált világa, a szabályok pedig teljes mértékben hiányoznak belőle.

Mivel a játékot a tervezője levelezős pszichodrámának nevezi, előbb talán ismerkedjünk meg (vagy tisztázzuk) a pszichodráma fogalmát. A pszichodrámának két fő típusa van: a terápiás célú, és a kizárólag szórakozás céljából játszott. Itt a kikapcsolódási célzatú pszichodrámáról lesz szó.

“A pszichodráma közel áll a szerepjátékhoz, de nincs benne mesélő. Mindent a játékosok hoznak létre a karaktereiktől a játék világáig. Minden résztvevő egyben játékos és mesélő is. Semmire sincs szükség egy pszichodráma játéküléshez, sem a világ leírására, sem karakterlapokra, szabályokra vagy kalandmodulra. A játékosok összegyűlnek egy sötét szobában, becsukják a szemüket, és egyikük leír egy helyszínt. Mindannyian odaképzelik magukat. Egy másik játékos elmeséli a történet következő részét. A többi játékos is becsatlakozik, létrehozva egy kalandot, amelyben ők a főszereplők. Mindannyian hozzátesznek egy darabot ehhez a közös meséhez, mintha egy rádiójátékban szerepelnének, íróként vagy mesélőként leírva az eseményeket és a helyszíneket. Számos, azonos jogkörrel rendelkező mesélő hozza létre a történetet, ami így folyamatosan változik, és az elején senki sem tudja elképzelni, hová vezet. Behunyt szemmel játszva minden alkalommal szembeállítják a saját látomásukat a többiekével, folytatják és továbbvezetik egymás történetszálait, közel jutnak az álom határához, és szinte maguk előtt látják a játék jeleneteit. Nincs ebben semmi megtévesztés: a játék előrehaladtával a játékosok a tudatalattijuk egyre mélyebb és mélyebb rétegeibe jutnak el, és a végére már eluralkodik rajtuk az érzés, hogy álmodnak. A pszichodrámaülés végén a játékosok meglepődnek a történet folyásán, és sok időbe telik ismét visszarázódni a való világba.” (Ha valaki többet szeretne megtudni a pszichodrámáról, az alapkönyv végén kapunk róla egy részletes ismertetőt.)

A De Profundis célja, hogy Lovecraft novelláihoz hasonló élményeket éljünk át. Lovecraft műveiben legtöbbször levelek és naplóbejegyzések által lassanként bontakozik ki előttünk egy-egy természetfeletti rejtély, miközben a bejegyzések írója egyre közelebb kerül az őrülethez. A De Profundis-t játszva a játékosok egy-egy kitalált karakter bőrébe bújnak, és egymásnak leveleket írogatnak, amiket postán küldenek el. A levelekben egy rejtély kibontakozó eseményeit írják meg egymásnak úgy, mintha ők maguk élnék át, illetve mintha segítenének a levelezőpartnereiknek. Az egész végén az összefüggő levélfolyam olyan lesz, mintha egy Lovecraft-novellát olvasnánk.

A legtöbb szerepjáték az akciót részesíti előnyben. A karakterek szinte egyfolytában mennek, nyomoznak, küzdenek, terveznek. Igény szerint a karakterekben lejátszódó érzelmek is kifejezésre kerülnek, de a hangsúly legtöbbször a cselekvésen van. Ezzel ellentétben a De Profundis az átélt érzelmekről szól, hogyan néz szembe a karakter a félelemmel és az őrülettel, és ez hogyan változtatja meg őt. A lovecrafti hagyományok alapján ha egy szereplő a cselekvést választja, az gyakran az utolsó levelében történik, amikor elszánja magát, hogy szembeszáll a sötétben rejtőzővel, amikor a végére akar járni a rejtélyeknek - és ami után gyakran sohasem hallunk felőle.


Szabályok nélkül


Mint említettem, a De Profundis-ban nincsenek szabályok, amelyeket segítségül hívhatnánk kétes kimenetelű cselekedetek eredményeinek meghatározásakor. Hogy pontosan mi történik a karakterrel, teljes mértékben az aktuális levélíróra van bízva. Ha viszont jól csinálja, akkor levelében több lehetőséget is felvet levelezőpartnerének, aki ezek közül kiválasztja, hogy melyikkel szeretne foglalkozni, és válaszát ezen döntés alapján írja meg. Így egyfajta dominóhatással folyamatosan fog előrehaladni a történet levélről levélre. Nincs mesélő, aki felügyelné a folyamatot, akinek a fejében már előre kialakul egy vagy több forgatókönyv az események kimenetelét illetően, aki bizonyos irányba akarja terelni a játékosokat, vagy készen áll arra, hogy improvizációval korrigáljon az eredeti tervein. Csak aktuális ötletek és felvetések vannak, amik a levelezőpartner hatására előre el nem képzelt irányba tereli az eseményeket.

Persze nem kell szigorúan két fél között folynia a levelezésnek. Ha létrehozunk egy kis csapatot, akiket érdekel ez a fajta játék, és mindannyian felveszik egy karakter szerepét, a levelezés szerteágazó is lehet. A Párizsban élő barátunkat megkérhetjük, hogy licitáljon nekünk egy ősi szoborra egy aukción, miközben egy prágai antikváriustól információt kérünk egy rég eltűnt kéziratról, amiről a londoni volt katonatársunktól hallottunk.

Nincsenek szabályok, de vannak javaslatok. A játék indulásakor érdemes letisztázni a helyet és az időt, és hogy mi az alaphelyzet, ahonnan az események kiindulnak. Ha iránymutatásra van szükségünk az aktuális levél megírása során, még az elején összeállíthatunk egy kulcsszavakból álló táblázatot, amiből kockadobás segítségével kaphatunk ötletet, hogy miről is írjunk - egy váratlan látogatóról, esetleg egy rejtélyes álomról.

A De Profundis szakít azzal a “hagyománnyal” is, hogy a szerepjátékot minél jobban különítsük el a valós életünktől. “Ez elmossa a játék és a valóság közötti határvonalat.” “A De Profundis átjáró az őrületbe, habár csak egy játéknak tűnik.” Az ihlet gyűjtésének egyik javasolt technikája a fantazmagória. Miközben a való világban sétálunk, időnként álljunk meg, csodálkozzunk rá hétköznapi dolgokra, figyeljük meg őket részletesen, és képzeljük el, hogy valami rejtélyes kapcsolódik hozzájuk. A magányos gyárépületből hallható zajok a gyártás folyamatának következményei, vagy egy óriási lény van ott csapdába ejtve, és szenvedésének hangjait halljuk? Így a mindennapi életünkből szerezhetünk ötleteket, hogy merre haladjon a történet.

Javasolt olyan karakter bőrébe bújni, akinek megszemélyesítéséhez megvan a megfelelő tudásunk. Ha egy szerepjátékban a karakterünk rendelkezik mitológiai tudással, de mi játékosként nem, akkor ez egy kockadobással elintézhető. Ha viszont egy levélben szeretnénk kifejteni a Thor és Hephaisztosz közötti hasonlóságokat, akkor csak az internetről levadászott információkra hagyatkozva ez mesterkéltnek tűnhet. Ezen felül ha a jelen korban játszunk, lehetőség van saját magunkat is alakítanunk.

Egy másik eltérés a De Profundis és más szerepjátékok között, hogy ehhez a játékhoz nem feltétlenül a szerepjátékos ismerőseink között találunk majd partnert. A készítő tapasztalata szerint nagyobb esélyünk van levelezőpartnereket találni a művészetek, az olvasás, és legfőképpen a rejtélyek iránt érdeklődő barátaink körében, mint a rutinos szerepjátékosok között. Természetesen a De Profundis azokat a szerepjátékosokat is érdekelheti, akik szeretnének valami újat kipróbálni, vagy a szerepjátékhoz hasonló dologgal foglalkozni két játékülés közötti időben is - vagy azok helyett, ha nem sikerül a játékosok naptárában mindenkinek megfelelő időpontot találni.

Nem kell azon aggódni, hogy úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek Lovecraft-szintű műveket alkotni, nem ez a cél. “Ez nem arról szól, hogy írjunk egy jó történetet, vagy játsszunk egy érdekes játékot; hanem hogy elmossuk a határokat valóság és a leírtak között. Minden részletre figyelmet kell fordítanunk: ezek a De Profundis egyedüli szabályai.”


Alternatívák


A játék két fő lehetőségre van kihegyezve: Lovecraft idejében, az 1920-as években játszani, vagy a jelenben. Mindkét esetben erősen javasolt kézzel, esetleg régimódi írógéppel írott, postán küldött levelek használata. De mindez nincs kőbe vésve, így ezektől el lehet térni.

Az alapkönyvben több alternatíva is részletezve van, hogy milyen környezetben és időben játsszunk: pl. bármelyik háború, amely közben furcsa eseményeket élünk át; az X-Aktákból megismert összeesküvésekkel teli jelen; a karakterek közös családjában egy rég elfeledett rejtély felbukkanása; egy rejtélyes kézirat vagy ereklye történetének és valódi jelentőségének kinyomozása; de lényegében bármilyen történelmi korban vagy más szerepjátékok világában is elmerülhetünk tudatunk mélységeiben.

Ha valaki nem bízik a postában, vagy nem szeretne hosszú napokat várni a válaszlevélre, használhatjuk az internet nyújtotta előnyöket is. Ebben az esetben, ha olyan setting-et választottunk, ahol normál esetben kézzel írott levéllel kommunikálnánk, javasolt ezeket a leveleket kézzel megírni, beszkennelni, e-mailben elküldeni, a címzettnek pedig nyomtatott formában olvasni. Ha történetünk a jelen korban játszódik, akkor használhatunk e-mailt és fórumokat is, és az interneten talált információkkal, linkekkel is megtámogathatjuk levelünket.

Végül, ha nem találunk levelezőpartnert, a fent ismertetett módon elkezdhetünk írni egy naplót is, amiben idővel, szépen, lassan gyűlnek majd a bejegyzések, és elménk egy előre nem látott irányba vezet minket. Ki tudja, talán egyszer majd rátalálunk arra, aki érdeklődik munkánk iránt, akinek kezébe adhatjuk feljegyzéseink elnyűtt, viseltes gyűjteményét, hosszú hónapok alatt felgyűlt ijesztő gondolataink és elmélkedéseink tárházát.


Vélemény


Talán a De Profundis nem egy szerepjáték, de nagyon közel áll hozzá - legalábbis a mesélő nélküli, narratívára fókuszáló játékokhoz. Az biztos, hogy olyan mértékű elmélyülést kíván a kiválasztott karakterünk elméjében és személyiségében, ami a legtöbb szerepjátékban nem szükséges - és nem vagyok benne biztos, hogy például én képes lennék rá. De egy próbát mindenképpen megérne.

A könyvben felsorolt alternatívák közül nekem az a legszimpatikusabb, amelyben egy “normál” szerepjáték-kampány ülései között karaktereink kommunikálnak vagy egymással, vagy NPC-kkel, és ezáltal sokkal jobban megismerhetjük karakterünk személyiségét, vagy ez a levelezés előkészítése lehet a következő játékülésnek, ahova már úgy érkezünk, hogy tudjuk a küldetést, amit levelekből ismertünk meg.

A De Profundis egyedi és újító - még akkor is, ha idén már 18 éves. Akinek felkeltette érdeklődését ez a szokatlan játék, annak mindenképpen ajánlom. Akinek pedig már volt szerencséje kipróbálni, attól nagy örömmel hallanék beszámolókat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése