A rendszer alapja nekem nagyon tetszik, hogy képzettséglisták és számszerű értékek nélkül, témák és kulcsszavak segítségével írjuk le a karaktereket. Maga a dobásrendszer is kellően egyszerű. Viszont a 8 akciólehetőség bevezetésével kicsit letörték a lelkesedésemet, mert ezek miatt már nem olyan könnyed az egész rendszer, dobás előtt muszáj vagyunk definiálni az akciótípust, és a próba kimenetének meghatározásához is tisztában kell lennünk azzal, hogy pl. melyik akciólehetőségné tudunk automatikusan állapotot adni az ellenfelünknek, és melyik esetében lesz ez csak egy a néhány választható opció közül. Ugyan még ezzel a “bonyolítással” is light maradt a rendszer, de számomra már nem annyira elegáns.
A szabálykönyv olvasása közben a Ceremónimesternek szóló résznél folyamatosan vívódtam, hogy ennek a tartalma nekem tetszik vagy elszomorít. Egyrészt rengeteg hasznos információval szolgál, és emiatt gyakorlott Mesélőknek is érdemes elolvasni, pl. lépésről-lépésre kidolgozott javaslatot ad, hogyan érdemes felépíteni egy megoldandó ügyet. Másrészt viszont a Ceremóniamesterek számára definiált akciólehetőségek miatt az volt az érzésem, hogy csak bekorlátozza a Mesélő lehetőségeit, és a rengeteg szabállyal már-már átesik a rendszer a rules heavy oldalra. A végén viszont alaposan átgondolva úgy éreztem, hogy mindez nagyon sok segítséget jelenthet egy kezdő Mesélő számára, hogy rendszerbe szedi a gyakorlottabbak által automatikusan használt eszközöket, és ha a könyvet majd egy rutinosabb Ceremóniamester veszi a kezébe, nagy valószínűséggel nem fogja ilyen szigorúan venni a könyvben leírtakat. Szóval én ezt a részt úgy kezelem, mint rendkívül alapos útmutató és javaslat kezdő Mesélőknek.
Nem éreztem hiányát a Város részletes leírásának. A tipikus kerületek, az azokban található tipikus helyszínek és NPC-k, valamint a gyönyörű képek elég alapot szolgáltatnak, hogy a Ceremóniamester létrehozza a saját maga elképzelt környezetet, és ebben sokat segítenek a minden helyszínhez és NPC-hez írt pletykák (azaz sztoriötletek). Ami előtt értetlenül álltam, hogy miért lett egyértelműen kijelentve és lekorlátozva, hogy a karakterek nem hagyhatják el a Várost. Tovább nőtt értetlenségem, amikor felfedeztem, hogy a Struktúrapontok elköltésével lehet olyan fejlesztést választani, hogy az adott karakter mégis túl tud menni a Város határain - de a szegény Ceremóniamester semmilyen támpontot nem kap, hogy ezt hogyan kezelje. Időnként a Dark City film ugrott be, és hogy lehet, hogy ebben a játékban is kiderül, hogy valójában a Város határain túl nincs is semmi, csak lebegünk a kihalt űrben.
A Ceremóniamester elnevezés, és ennek archaikus hangulata magával ragadott (még ha egy viszonylag modern világról is van szó). Kár, hogy leggyakrabban csak MC rövidítéssel (Master of Ceremony) hivatkoztak rá. Mondjuk a könyvben annyi hivatkozás van filmes eszközökre (pl. javasolt, hogy a jelenet végét egy hangos “ÉS ENNYI!” kijelentéssel zárjuk le), hogy jobban beleillett volna, ha a Mesélőre rendezőként vagy forgatókönyvíróként hivatkozik.
A világ hangulata és a könyvben található illusztrációk nagyon magukkal ragadóak. A rendszer szokatlan, de kellően rules light (ha csak javaslatoknak tekintjük kívül hagyjuk a Ceremóniamesterre vonatkozó szabályozásokat). Már csak ki kellene próbálni.
Nekem is az az érzésem, hogy egy kicsit "mindent jót bele" PbtA játék lett, ami nem feltétlen jó :) A "témák" (mítosz/logosz) nagyon tetszettek elméletben, de a gyakorlatban a 4 nekünk túl soknak bizonyult. Köszi az írást!
VálaszTörlés