A szerepjáték önként vállalt kemény munka

Valószínűleg ti is voltatok már olyan helyzetben, hogy nektek szegezték a kérdést: Mi értelme van a szerepjátéknak? Bár a szerepjáték fő célja “csak” a kikapcsolódás, szinte mindegyikünk meg van győződve arról, hogy hosszú távú pozitív hatásai vannak, pl. javítja az együttműködési készségünket, a kreativitásunkat, a problémamegoldó képességünket, játék közben javul a kifejezőkészségünk, érintőlegesen számos történelmi és tudományos ismeretet szerzünk… és sorolhatnám még a végtelenségig. Habár szinte minden szerepjátékos meg van erről győződve, ezt semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá (legalábbis nekem még nem sikerült ilyet találnom). Viszont Jane McGonigal Reality is Broken: Why Games Make Us Better and How They Can Change the World című könyvében pont arról van szó, hogy a játékoknak milyen pozitív hatásai vannak.

Jane McGonigal számítógépes játékokat tervez, és a játékok pozitív hatásainak kutatója, szószólója. Népszerű TED videójában és könyvében is arról beszél, hogy hogyan lehetne kihasználni a játékokban rejlő lehetőségeket a világ jobbá tételére. Fent említett könyvében elsősorban a számítógépes játékokról ír, de az első fejezetben olyan általános megállapításokat tesz, ami a szerepjátékokra is vonatkoztathatók, sőt, minden aktív kikapcsolódási formára.

Sokan a mindennapi stressz után passzív, relaxáló kikapcsolódásra vágynak. Ilyen lehet a TV-nézés, a csokievés, a kirakatnézegetés vagy egyszerűen a láblógatás. Viszont ezektől hosszú távon nem érezzük jobban magunkat, csak a tevékenység idejéig. Valójában a kutatások azt mutatják, hogy ezek után kevésbé leszünk motiváltak, magabiztosak és elhivatottak.

Ezzel szemben a játékoknak hosszabb távú hatásaik vannak. Bernard Suit filozófus szerint a játék során önként vállaljuk, hogy felesleges akadályokat küzdünk le. McGonigal a könyvben a golfot hozza példának, melyben a cél a golflabda eljuttatása a lyukba. Ezt legegyszerűbben úgy tehetnénk meg, ha kezünkben a labdával odasétálnánk a lyukhoz, és közvetlen közelről beleejtenénk. Ezzel szemben felesleges akadályokat definiálunk, hogy csak golfütőkkel érhetünk a labdához; nagy távolságot és sokszor kihívást jelentő terepet kell leküzdenünk; és mindezt próbáljuk a lehető legkevesebb ütésből megoldani.

Valójában a játék önként vállalt nehéz munka. A legfőbb oka, hogy emiatt nem szenvedünk, és a közben átélt stressz sem készíti ki az idegeinket és az immunrendszerünket az, hogy önként vállaljuk. Ezen felül főbb jellemzői még, hogy mindig egyértelmű célt akarunk elérni; tisztában vagyunk a szabályokkal és a lehetőségekkel; és egyértelmű visszajelzéseket kapunk az előrehaladásunkról. Ezek hatására a játékokba érzelmileg extrém szinten bevonódunk. Amikor egy ilyen optimista elköteleződés koncentrált állapotában vagyunk, biológiai szinten nyitottabbak leszünk a pozitív gondolatokra, szociális kapcsolatok kialakítására, és hogy fejlődjön a személyiségünk. Aktívan arra kondícionáljuk az elménket és a testünket, hogy boldogabbak legyünk. A játékok pozitív hatásai nem csak a játék alatt, hanem utána is érvényesülnek. Emiatt van az, hogy vannak olyan vezérigazgatók, akik a nagyobb hatékonyság elérése érdekében a munkaidejükbe játékszüneteket iktatnak be - a fenti tények ismeretében ez már nem is tűnik ellentmondásnak.

Ha belegondolunk, hogy mit élünk át egy szerepjátékülés alatt, rájövünk, hogy ez is egy nagyszerű (ha nem a legnagyszerűbb) módja annak, hogy minél többet hozzunk ki magunkból. Gyakran hősöket alakítunk, kilátástalannak tűnő helyzetekből is képesek vagyunk győztesként kikerülni, világmegmentő küldetéseket hajtunk végre, és epikus küzdelmekben győzzük le ellenfeleinket. Szerintem már mindannyian átéltétek az érzést, amikor egy sikeres küldetést követően feltüzelve és a sikertől ittasan álltatok fel az asztaltól, és ebben a hangulatban mentetek dolgotokra a való világban.

McGonigal könyvének köszönhetően a játéknak, és azon belül a szerepjátéknak egy újabb, talán sokkal átfogóbb és általánosabb pozitív hatását ismerhetjük meg.