2012. augusztus
Dicséret illeti a Szellemlovast a tökéletes időzítésért. Éppen azon filóztam, hova is menjek nyaralni, amikor megláttam a tábor hirdetését a honlapjukon. Egy hét tömény társasozás... Azonnal jelentkeztem. Nem sokkal utána el is gondolkoztam, hogy ez mennyire volt jó ötlet, teljesen ismeretlen emberekkel egy hétre összezárva lenni egy világtól eldugott falucskában. De aztán belegondoltam, hogy ha valaki képes a nyarából egy hetet egy társasjátéktáborra fordítani, az (annyira) rossz ember nem lehet. És hát... igazam lett.
Összesen 15-en jöttünk össze, és azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy felejthetetlen és élményekkel teli napokat töltöttünk el Izményben, fergeteges hangulatban. Köszönet érte a Szellemlovasnak!
Én azon kisebbséghez tartoztam, akik a közösen szervezett buszos utazást választották. Kicsit korábban értem a Népligethez a Fradi stadion parkolójába, és ott csupán egyetlen buszt találtam. Viszont mikor kiderült, hogy arra nagy mennyiségű magyarul nem beszélő ember szeretne felszállni, inkább a további várakozás mellett döntöttem. Szerencsére aránylag hamar egymásra találtak a táborba igyekvők. Ebben talán egy kis szerepe volt a kezemben lóbált majd méteres Fortune and Glory játéknak. Miután a szervezők részéről Broki is befutott, kis idő múlva a kisbusz is megérkezett, és kezdetét vette az utazás.
Balázsnak hála maximalizáltuk a tábor hatásfokát, és már ezen út során elkezdtünk játszani egy Catan-t a telefonján. Mire több bugyutának tűnő kérdéssel sikerült emlékezetembe idéznem a Tengeri utazó kiegészítő szabályait, és kezdtem magam nyeregben érezni, a telefon akkuja feladta a szolgálatot, így a végkifejlet a hazaútig váratott. (Amikor is a látszólag legrosszabbul álló Balázs meglepetésszerűen nyert a fejlesztéskártyákból összegyűjtött 3 győzelmi pont segítségével.) Így a meleg ellenére kellemes két és fél óra után megérkeztünk Izménybe.
A hirdetésben benne volt, hogy egy gyerektáborban lesz az esemény. Ha felidézed ifjonckorod élményei közül egy tipikusnak mondott gyerektábor képét a megszokott enyhén leharcolt, szocreál életérzéssel fűszerezve (legalábbis az én korosztályom gyermekkorából idézve), akkor jó irányba indulsz. Csak felejtsd el a leharcoltságot és a szocreál életérzést.
A tábor egy nagy parasztház volt több hálószobával, egy nagy ebédlővel, a csűrben egy ping-pong asztallal és fáig kopott ütőkkel (itt azért visszaköszönt a szocrealitás), és egy nyitott, fedett rész padokkal, asztalokkal és egy kemencével megtűzdelve. Hátul pedig egy kis szabad térség két kis kapuval, a háttérben épülő katedrálisként aládúcolt vályog présházzal. És ami a legszokatlanabb volt: egy medencével az udvar közepén. Viszont az épület és a bútorok meglepően jó állapotban voltak, ami a legtöbb hasonló tábornál csak a hetvenes években fordult elő utoljára.
Nem is vesztegettük az időt, rögtön belekezdtünk egy házi gyártású Kázmér és Hubába (Citadella retheme), amíg vártuk a többiek megérkezését. Miután többen is befutottak, honfoglalás következett. A hálószobákban átlag 3 emeletes ágyon kívül még a galériára feldobált matracokból összeállított tömegszállás is rendelkezésünkre állt. Ugyan a hozzám hasonló méretes egyéneknek kicsinek tűnhetett az ágy, az egyik galériarész befoglalásával ez a frusztráltság is eltűnt. Szerencsére egy olyan szobába kerültem, ahol horkolás nem volt, csak Zoli részéről egy kis morgásnak beillő zörgés. És így a többiek végre cáfolták az eddig is csak alaptalan pletykának minősített kijelentéseket, hogy hajlamos vagyok nagy hangerőt kifejtve aludni.
Az első este (meg az utolsón is) a kinti kemencében készült nekünk pizza és kenyérlángos. A vacsora végén a bucira evés állapotában megtörtént a tábornyitás és a résztvevők rövid bemutatkozása. Itt megtudtuk ki a bevallottan nem normális, és ki az, akinek a hobbija a munkája, ugyanis társasjáték-értékesítéssel foglalkozik. És persze belevetettük magunkat a játékba.
Nem vagyok az a fajta, aki részletes kimutatást vezet minden lejátszott meccsről, de azt hiszem, emlékszem azokra a játékokra, amikre szerintem érdemes emlékezni. Nekem legmeghatározóbb élményt a Merchants and Marauders adott. Nagyon felszabadító érzés volt szabadon csalingázni a Karib-tengeren kereskedéssel vagy kalózkodással elütve az időt, esetenként a különböző nemzetek hadihajóival vagy más játékosokkal megütközve. Még egyszer köszönet érte Babarnak, hogy elhozta ezt a játékot a táborba. Ugyan az ott játszott két menettel már többet játszottam vele, mint a tulajdonosa, dehát aki a BSG-t preferálja... Vigasztalja a tudat, hogy a második játékért egy Mansion of Madness-ről mondtam le, pedig az is a kipróbálandók listáján volt.
Szintén különleges volt a Dungeon Petz, ahol a vérnyuszi mellett egyéb mágikus vadállatokat kellett gondoznunk és felnevelnünk imp családunkkal. Sajnos az első helyet nem sikerült megszereznem, mert az egyik körömet a vérnyúl és háromszarvú pingvin szó szerint elszarta (evés helyett), de egy jó barátomat idézve kellemesen beteg élményt nyújtott.
Az Androidban a becsület és a korrupció között ingadozó rendőrömmel sikerült megmentem a házasságomat, és így a lehető legjobb végkifejletet produkálnom a nyomozással egybekötött szerepjátéknak is beillő lelki fejlődésemben, de mivel az én gyanúsítottamra nem sikerült rábizonyítanom a gyilkosságot, az a "köcsög droid" nyert.
Nagyon örültem, hogy háromszor is sikerült a nácikkal és a gengszterekkel versengeni a különleges ereklyék megszerzése során az Indiana Jones pulp hangulatát idéző Fortune and Glory-ban. Ez már csak azért is nagy szó, mert az óriási dobozban rejlő csilliárdnyi apróság és kártya kipakolása is temérdek időbe telik.
Másik szívet melengető élmény, hogy két kedvenc játékomat, a Witch's Brew-t (alias Wie verhext) és a kétfős Jambo-t ennyi embernek sikerült megmutatnom. Feldobott, hogy mindenkinél pozitív fogadtatásra találtak. Bár félek, hogy a Jambo nem lesz Broki kedvenc játéka, miután csak ötödszörre, holtfáradt állapotomban sikerült legyőznie, miközben megkérdeztem tőle, ismeri-e azt a játékot, amit előző nap ő magyarázott el nekem...
A Rettegés Arkhamban hirtelen sikert könyvelhetett el. Ugyanis hiába játszhatja akár nyolc játékos is egyszerre, szabálymagyarázat után rögtön két partit kellett játszani párhuzamosan, hogy minden érdeklődő belekóstolhasson a Mérhetetlen Vének elleni küzdelembe. Sajnos Babar nagy álma, hogy amikor Arkham közben valaki bemegy egy épületbe, akkor lejátszunk egy Mansion of Madness-t, most sem valósult meg.
A Battlestar Galactica folyamatos sikereket könyvelhetett el. Bárki bármikor felvetette, hogy BSG-t kellene játszani, mindig összejött egy partira való játékos. Így az emberek és kenyérpirítók harca folyamatos volt, változó sikerrel.
A zombik elleni küzdelem is többször fellángolt a Last Night on Earth segítségével. Anna legendát írt, mikor Johnny fiú körökön át sebesülés nélkül tartott fel fél tucat zombit. Felmerült az ötlet, hogy eresszük össze a zombikat a cylonokkal, de ez nem lépett túl az ötlet szintjén.
A GOSU-t is bőven használtuk, goblin seregeinket egymásnak uszítva. És végre a Kamakor kiegészítőt is volt alkalmam kipróbálni. Mosógépnek és hűtőszekrénynek titulált robotok próbálták elérni az ellenőrzési pontokat a Roborally előre programozott körökből álló versenyében. Génorzók ellen küzdöttünk a Space Hulk - Death Angel-ben, de minden esetben mi húztuk a rövidebbet. Falvakat, tornyokat és templomokat építettünk a Babar által cukinak minősített Taluva vulkánok miatt folytonosan változó többszintes pályáján. Családunk tagjainak karrierjét egyengettük több nemzedéken át a Village-ben, hogy haláluk után bekerüljenek a krónikákba. A Cheapass Games több játékával is sikerült elütni az időt, és a játékosok kifakadásai („Végre nekem is van robbanó tehenem!”) ugyan értetlen tekinteteket váltottak ki a többiekből, de egyben kellemes pillanatokat is okoztak. Sajnos a Broki által áhított egész napos Here I Stand parti nem jött össze, de azért Laci, Dani és Broki is kipróbálta a GMT egyik legújabb játékát, az 1989-et, amely kártyáin meglepődve vettem észre a FIDESZ-t és az MDF-et, valamint a tábláján az ELTE-t. Lacinak nagyon bejött a kockapókerre hajazó Take It or Leave It. Nálam felkerült a beszerzendők listájára a francia kikötőben játszódó Le Havre. És kipróbáltuk a Munchkin hangulatát idéző időutazós Chrononauts-ot is, amely során jó hangulatban fedeztük fel a 20. század alternatív idővonalait.
No persze nem egyfolytában csak az asztal mellett ültünk. A nagy melegben rendszeresen igénybe vettük a medence nyújtotta hűsítő felüdülést, és még itt is társasjátékokat játszottunk. Megalkottuk a röplabdán alapuló viziszopi szabályait, valamint az amerikai foci mintájára is létrehoztunk egy játékot, ami viszont nem esett át a névadás ceremóniáján.
A hátsó udvaron található focipálya is használatba lett véve. A mezítlábasok küzdöttek a cipősök ellen. A meccs a fair play szabályai szerint zajlott, kezdetben sörrel a kézben. Míg az egyik csapat játékosa vad cselezésbe kezdett, a kicselezni kívánt ellenfél segítőkészen átvette a kézben tartott sört, nehogy kilöttyenjen. Anna, Eszter, Zoli és én nem vettünk részt a küzdelemben, helyette a nézőtérnek kinevezett két üres raklapról szurkoltunk. És mivel a sokat emlegetett két raklap zsugorfóliázott maláj örömlány a tábor végéig sem érkezett meg, a játékosokat azzal fenyegettük, hogy a vesztes fél a nézőtér hímnemű raklapját (természetesen a rajta levőkkel együtt) kapja nyereményül.
Mindennel el voltunk látva, ami a játékhoz szükséges volt. Az étkezések között a tábor büféjében tankoltunk fel. Ha valamit ott mégsem találtunk meg, akkor a három házzal arrébb levő kisboltba mentünk, ahol a helyi őslakosok szívesen fogadtak minket. A segítségükkel az otthonról hozott házipálinka-készletet is sikerült kipótolni, ami elengedhetetlen volt az utolsó éjszaka ivós Bang-jéhez. Ennek során minden lövésnél és gyógyulásnál fogyasztani kellett, aminek következtében a seriff és a seriffhelyettes ruhástul a medencében kötött ki. És bár a mobiloktól még időben megszabadultak, a mobiltöltőnek nem volt ilyen szerencséje. Józanodásuk után sokat beszélgettünk, mielőtt lepihentünk volna az utolsó nap előtt. Zoli sztorijából alkalmaztuk a piros cérnás ötletet a már alvó Miklóson, és ha nem tudod (de szeretnéd megtudni), pontosan honnan is ered az elhíresült „Minek?” idézet, akkor a legjobb, ha jövőre te is eljössz a táborba.
Szóval ez a pár nap nagyon kellemes hangulatban telt, és nagyon jó csapat jött össze. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbjükkel találkozunk még, legrosszabb esetben a jövő évi táborban.
Még egyszer köszönet a Szellemlovasnak a lehetőségért, és a résztvevőknek a hangulatért.
2019. augusztus
Azóta sok minden változott. A tábor nem Izményben, hanem Bogácson volt a Zöldvár Villában. Az első nyári táborban 15-en voltunk, most meg már a téli táborok is rendszeresen nagyobb létszámmal kerülnek megrendezésre, a nyári táborok pedig súrolják ennek a létszámnak a háromszorosát. Sajnos a kezdeti csapatból sokan kikoptak, vagy csak időnként bukkannak fel, de rendszeresen jönnek új játékosok, akik aztán visszatérő, rendszeres taggá válnak. Pl. a mostani táborban a 22 főből csak 2-en voltak újak, mindenki más már a kemény maghoz tartozott.
Nagy örömömre most is előkerült a Merchants and Marauders, a Fortune and Glory és a Witch's Brew, de ezek mellett folyamatosan jönnek az újdonságok és az új kedvencek.
A jó hangulat, a hajnalig tartó játékok, a több asztalon feltornyozott társasok látványa változatlan. Igazi kikapcsolódás, egy hétre egy teljesen más világba kerülsz, ahol a mindennapok robotja eszedbe sem jut. Mindezt olyan emberek között, akik szintén képesek egy hetet (vagy több napot) a szabadságukból a társasozásnak szentelni.
Még egyszer köszönet a Szellemlovasnak, hogy megszervezi ezeket a táborokat. Én sokat köszönhetek nekik, mert pl. azokat, akikkel mostanában rendszeresen összeülök társasozni, ebben a táborban ismertem meg. Ezen kívül itteni ismeretségnek köszönhető az is, hogy a sok évig pangó szerepjátékos életem ismét fellendült.
Remélhetőleg még sokszor tudunk majd egész heteket tölteni jó társaságban egy tábla körül ülve.
Köszönet Babarnak a már-már antik képekért.
A jó hangulat, a hajnalig tartó játékok, a több asztalon feltornyozott társasok látványa változatlan. Igazi kikapcsolódás, egy hétre egy teljesen más világba kerülsz, ahol a mindennapok robotja eszedbe sem jut. Mindezt olyan emberek között, akik szintén képesek egy hetet (vagy több napot) a szabadságukból a társasozásnak szentelni.
Még egyszer köszönet a Szellemlovasnak, hogy megszervezi ezeket a táborokat. Én sokat köszönhetek nekik, mert pl. azokat, akikkel mostanában rendszeresen összeülök társasozni, ebben a táborban ismertem meg. Ezen kívül itteni ismeretségnek köszönhető az is, hogy a sok évig pangó szerepjátékos életem ismét fellendült.
Remélhetőleg még sokszor tudunk majd egész heteket tölteni jó társaságban egy tábla körül ülve.
Köszönet Babarnak a már-már antik képekért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése