Legend of the Five Rings (5th Edition) kritika

Legelőször azt szeretném kiemelni a Legend of the Five Rings legújabb kiadásának szabálykönyvéről, hogy gyönyörű. Ugyan az LCG képei alapján ezen nem kellett volna meglepődnöm, de annyira szépre sikerültek a grafikák, hogy bevallom, előfordult, hogy mikor nem volt elég időm elmélyülni az olvasásban, akkor is leültem egy kicsit csak a képeket nézegetni.

Aki olvasta korábbi kritikáimat, már tudja, hogy nem szeretem a túlságosan kötött karaktergenerálást, amikor kevés szabadsága van a játékosnak, hogy a kedvére való karaktert hozzon létre. Habár itt is elég kötött a módszer, valahogy mégsem zavar. Egyrészt nagyon tetszik, hogy a 20 kérdést, ami máshol csak hangulati elemek kidolgozására szolgál, ilyen jól ötvözték a számszerű dolgok meghatározásával. Másrészt a játékban a központi konfliktus, hogy a szamurájok belső vágyai ellentétben állnak a kötelességükkel, és emiatt nem érzem megterhelőnek, hogy a karaktergenerálás során meg van kötve a kezünk, mintha ez az ellentét már itt is jelentkezne. Harmadrészt annyira nem kötött a folyamat, mint amilyennek tűnik, mert vannak olyan lépések, amikor pl. akármelyik képzettségünket fejleszthetjük (ha megfelelően be tudjuk építeni a háttérsztoriba).

A rendszer maga igen erősen rules heavy. Emiatt a Mesélőknek szóló fejezetben nem igazán tudtam mit kezdeni a szerepjáték alapjait magyarázó részekkel. Lehet, hogy csak a szerzők voltak túl optimisták, de én elég hihetetlennek tartom, hogy teljesen kezdő játékosok, hát még Mesélők ezzel a rendszerrel kezdjenek el szerepjátékozni. Főleg, hogy nem csak a rendszer, hanem maga a játék is nagy odafigyelést igényel, mert itt nem a “klasszikus” elindul a csapat kalandozni és hentelni típusú kalandok fordulnak elő, hanem a karakterek belső konfliktusain van a hangsúly.

Ugyan még nem volt alkalmam kipróbálni, de én simán el tudok képzelni egy játékülést, aminek nagy része arról szól, hogy egy másik klán udvaroncát próbáljuk nehéz helyzetbe hozni, hogy felfedje nekünk valamelyik titkát, aminek ismeretében próbálunk olyan ajándékot kitalálni neki, amivel egyrészt a tudomására juttatjuk, hogy tudunk azon bizonyos titokról, de egyben arra is utalunk, hogy szeretnénk egyezségre jutni a klánjával egy problémás helyzetet illetően. Majd beszerezzük ezt az ajándékot, és megfelelő körülmények között át is adjuk neki, megkötve ezzel az egyezséget. Valljuk be őszintén, az ilyen játékstílushoz nem csak megfelelő szintű elhivatottság, de bizonyos szintű gyakorlat sem árt.

A játékkal kapcsolatos legnagyobb bánatom az egyedi kockák. Persze megértem, hogy így próbáknál nem csak egyszerűen azt kapjuk eredményül, hogy sikerült vagy sem, de engem mindig zavar, ha egy új játékhoz új kockákat kell vennem, amiket másra nem tudok használni. És tök jó dolog, hogy készítettek ehhez app-ot is, de hogy azért is pénzt kérnek, arról már süt az anyagiasság.

Nekem furcsa volt, hogy magáról Rokugan világáról vajmi kevés információ van az alapkönyvben. Értem én, hogy rövidesen jön az Emerald Empire kiegészítő, ami csak erről fog szólni, de azért nem ártott volna kicsivel több információt belerakni a könyvbe, hogy csak ezt használva is érdemben el lehessen kezdeni játszani. Ha a kezdő szerepjátékosok (is) a célcsoport, akkor tőlük igazán nem várhatják el, hogy korábbi kiadásokból vagy korábban más kiadónál megjelent regényekből ismerjék a világot.

Számomra meglepő volt még, hogy az alapkönyvben nincs egyetlen karakterlap sem. Megértem, hogy a mai korban már nem a szép, keménykötéses szabálykönyvek gerincét megtörve fénymásoljuk a karakterlapot, hanem az internetről letöltve nyomtatjuk, de nem ártott volna egyet berakni referenciának, és az a 2 oldal nem sokkal dobta volna meg a már így is méretes könyv terjedelmét.

Mindent egybevetve imádom. Ugyan kicsit tartok tőle, hogy felnőttem-e már ehhez a játékstílushoz, de minél előbb szeretném kipróbálni. Rokugan új, csodálatos külsővel és tartalommal vár.